Motto: A halálfélelem a hitetlenek keresztje. A hit megtanit minket arra, hogy a test haláláról másként gondolkodjunk, mint amit az érzékek közvetlenül sugallnak. A keresztény teologia halálbölcselete szerint:
"A keresztény ember halála a feltámadásának kapúja. A halál az eredeti bűn büntetése, de Isten nem hagyott minket a halál félelmében. Reményt gyujtott a szivünkbe: a feltámadás ajándékát is elnyerjük."
Tehát van alternativája a kétségbeesett halálfélelemnek és gyásznak, de ehhez hivőnek kell lenni.
A halhatatlanság vágya az emberi léleknek a legősibb mozgatója, a halált büntetésnek érezzük, méghozzá túlméretezett büntetésnek: az a paradicsombéli almaevés nem érte meg, hogy évmilliók óta halálbüntetésünket töltsük miatta a siralom völgyében. Minden kitörési kisérletünk megbukott eddig.
A genetika ajánl most kitörési pontokat, főleg a klonozással, s talán azzal az illúzióval is, hogy gyermekeinkben szabadon kibontakozhatnak majd mindazok az alkotó (szellemi és biológiai) képességek, amelyek bennünket nem: igy ők majd- a mi génkészletünket felhasználva - lekűzdik a halált helyettünk.
A vallások kitörési pontja a feltámadás, az újjászületés, a reinkarnáció bonyolult teológiai rendszereiben fejeződik ki és vezet többnyire logikai zsákutcába.
Tehát, ami a kollektiv tudattalanunkba be van vésve:
- inkább van ott helye a mennyországnak és a pokolnak mint a cinikus ateizmusnak,
- nagyobb szükségünk van a reményre mint a materializmus steril tudására,
- a kollektiv tudattalan alkotó mühelyeiben költői kisérletek folynak az örök élet határainak
szimbolikus bővitésére, arra, hogy a remény, a hit életünk meghatározó részévé váljon.
E bevezető irásaim után meghivlak benneteket tegyünk utazást az ezoterika világában, nézzünk szét, mi is van a halálon túl. Mert a mondás talán itt is igaz, minden vég egyben valaminek a kezdete!
